Nokia 1 felhasználói kézikönyv

Skip to main content
Minden eszköz

Nokia 1

Szerzői jogok és megjegyzések

A szerzői jogokkal kapcsolatos és egyéb megjegyzések

A termékek, funkciók, alkalmazások és szolgáltatások elérhetősége térségenként eltérő lehet. További tájékoztatásért forduljon a márkakereskedőhöz vagy a szolgáltatóhoz. Ez a készülék olyan alkatrészt, technológiát vagy szoftvert tartalmazhat, amelyre az Egyesült Államok vagy más országok exportjogszabályai vonatkoznak. Tilos a jogszabályoktól eltérő magatartás.

A jelen dokumentum tartalmát ebben az "aktuális" formában kell értelmezni. A jelen dokumentum pontosságával, megbízhatóságával és tartalmával kapcsolatban az alkalmazandó jogszabályok által előírtakon kívül nem vállalunk semmiféle jótállást, legyen az kifejezett vagy vélelmezett, nem korlátozó jelleggel ideértve a forgalmazhatóságra és az adott célra való alkalmasságra vonatkozó vélelmezett jótállást is. A HMD Global fenntartja a jogot arra, hogy a jelen dokumentumot bármikor, előzetes értesítés nélkül átdolgozza vagy visszavonja.

A HMD Global és annak bármely licencbe adója – az alkalmazandó jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben – semmilyen körülmények között sem tehető felelőssé semmiféle adatvesztésért vagy bevételkiesésért, sem semmiféle rendkívüli, véletlenszerű, következményi vagy közvetett kárért, a károkozás módjára való tekintet nélkül.

A HMD Global előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a jelen dokumentum tartalmát részben vagy egészben, bármilyen formában lemásolni, továbbítani és terjeszteni. A HMD Global a folyamatos fejlesztés elvét alkalmazza. A HMD Global fenntartja a jogot arra, hogy a jelen dokumentumban ismertetett bármelyik terméket előzetes bejelentés nélkül módosítsa vagy továbbfejlessze.

A HMD Global nem tesz semmilyen kijelentést, nem biztosít jótállást, és nem vállal felelősséget a készülékkel szállított, harmadik fél által készített alkalmazások működésével, tartalmával és végfelhasználói terméktámogatásával kapcsolatban. Azzal, hogy használ egy alkalmazást, Ön elfogadja, hogy az alkalmazás adott állapotban áll rendelkezésre.

A térképek, a játékok, a zeneszámok és a videók letöltése, illetve a képek és a videók feltöltése nagy mennyiségű adat átvitelével járhat. A szolgáltató az adatátvitelért díjat számíthat fel. Az egyes termékek, szolgáltatások és funkciók elérhetősége térségenként eltérő lehet. A további részletekről és az elérhető nyelvi változatokról érdeklődjön a helyi márkakereskedőnél.

Bizonyos szolgáltatások, funkciók és termékspecifikációk hálózatfüggőek lehetnek, és további feltételek, kikötések és díjak vonatkozhatnak rájuk.

Ezek mindegyike előzetes értesítés nélkül megváltozhat.

A HMD Global Oy a Nokia márkájú telefonok és táblagépek kizárólagos licencbe vevője. A Nokia a Nokia Corporation bejegyzett védjegye.

A készülék Ön általi használatára a HMD Global http://www.hmd.com/privacy webhelyen található Adatvédelmi irányelve alkalmazandó.

Az Android, a Google és a Google Play a Google LLC. védjegyei.

A Bluetooth szó, jel és emblémák tulajdonosa a Bluetooth SIG, Inc., és az ilyen jeleket a HMD Global minden esetben licenc alapján használja.

Minden más védjegy saját tulajdonosának tulajdona.

Hasznosnak találtad?
  • Tartsa naprakészen a telefonját
  • A telefon gombjai és részei
  • A SIM-kártya és a memóriakártya behelyezése és eltávolítása
  • A telefon töltése
  • A telefon bekapcsolása és beállítása
  • A két SIM-kártyás működés beállításai
  • A telefon zárolása és feloldása
  • Az érintőképernyő használata
A termékre és a biztonságra vonatkozó információk
  • Saját biztonsága érdekében
  • Hálózati szolgáltatások és díjak
  • Segélykérő hívások
  • A készülékkel való bánásmód
  • Újrahasznosítás
  • Áthúzott, kerekes szemétgyűjtő szimbólum
  • Akkumulátor és töltő - tudnivalók
  • Kisgyermekek
  • Orvosi eszközök
  • Beültetett orvosi eszközök
  • Hallás
  • Óvja meg eszközét a káros tartalmaktól
  • Járművek
  • Robbanásveszélyes környezetek
  • Tanúsítványokra vonatkozó információ (SAR)
  • A digitális jogok kezelése
  • Szerzői jogok és megjegyzések

Hasznos linkek

PDFSzoftverfrissítések

Országok és nyelvek

A termékekhez számos nyelven kínálunk felhasználói útmutatókat a különböző régiókban, ezért előfordulhat, hogy átirányítunk a Nokia telefonok weboldalára, ami a választott helyszíneden kívül van.

Országok és nyelvek

Nyelv kiválasztása

Kapcsolatot az ügyfélszolgálattal

Csevegj velünk

Mielőtt az ügyfélszolgálatunkkal csevegést kezdeményeznél, add meg az elérhetőséged.

Csevegés indítása

Csevegj velünk

Mielőtt az ügyfélszolgálatunkkal csevegést kezdeményeznél, add meg az elérhetőséged.

A csillaggal jelölt mezőket kötelező kitölteni.

Személyes adataidat a HMD Globaladatvédelmi irányelvei szerint dolgozzuk fel.

Írj nekünk e-mailt

Mondd el a problémádat, és értesíteni fogunk e-mailben.

Küldés

Javítás vagy csere

Próbáltad megoldani a problémát, de a telefon továbbra sem működik? Bízd ránk.

Kezdő lépések

Javítás vagy csere

Tudjuk, hogy kényelmetlenséget jelenthet beküldeni a készüléket javítás céljából. Megnyugtatásképpen válaszolunk néhány gyakran feltett kérdésre.

A megoldások többsége megtalálható a súgóközpontunkban, de ha meg kell javítani a készülékedet, mindent megteszünk, hogy azt napokon belül visszajuttassuk hozzád.

4 egyszerű lépésben történik a készülék beküldése javítás céljából:

Online űrlap kitöltése

Töltsd ki a szükséges adatokat a készülékedről, és add meg az adataidat.

Átvétel futárral

Egyeztess egy neked megfelelő időpontot, amikor átveszik tőled a már becsomagolt készüléket, vagy add le egy jóváhagyott begyűjtési ponton.

Javítás vagy csere

Megvizsgáljuk a készülékedet, és helyben megjavítjuk, vagy (ha ez nem lehetséges, akkor) kicseréljük.

Termék elküldve

A javítás vagy csere után általában egy napon belül visszaküldjük neked a készüléket.

Kezdő lépések

Újrahasznosítás

Küldd el nekünk a felesleges telefonjaidat, hogy biztonságosan ártalmatlaníthassuk őket.

Kezdő lépések

Újrahasznosítás

Ne dobd ki a régi telefonodat. Hasznosítsd újra, és tegyél valami jót a bolygódért.

Küldd el nekünk a felesleges telefonod, és nyugodt lehetsz afelől, hogy biztonságosan ártalmatlanítani fogjuk. Neked semmibe sem kerül, és mi gondoskodunk arról, hogy a nyersanyagokat újra felhasználják.

A részletes tájékoztatás kedvéért válaszolunk a gyakran ismételt kérdésekre. Ha további információra van szükséged arról, hogyan hasznosítjuk újra a telefonodat, és hogyan tudod azt elküldeni nekünk, keress fel minket élő cseten vagy e-mailben.

Két egyszerű lépésben:

Online űrlap kitöltése

Töltsd ki a szükséges adatokat a készülékedről, és add meg az adataidat.

Átvétel futárral

Egyeztess egy neked megfelelő időpontot, amikor átveszik tőled a már becsomagolt készüléket, vagy add le egy jóváhagyott begyűjtési ponton.

Kezdő lépések